Spanyol nyelv
A program célja:
A résztvevő megtanulja a különféle üdvözlési formákat, képes lesz beszélgetést kezdeményezni idegenekkel és a társalgást fenntartani különböző frazelógiákkal: információ kérés és adás, mások és saját maga bemutatása, emberek jellemzése, ‘hogylét’ felől való érdeklődés, bocsánatkérés, panaszkodás és sajnálkozás. Elsajátítja a különbségeket a formális és baráti kifejezések között. Megtanulja a nyelvét az útbaigazításnak, milyen épületeket hol talál az ember. El tudja mondani, hogy mennyi az idő. Udvariasság kifejezése.
A résztvevő képes lesz összehasonlítani és jellemezni (alap, felső és középfokon) tárgyakat, embereket. Megtanulja majd, hogyan fejezze ki, ha: véleményt kell nyilvánítani, kéréseket, meghívásokat elfogadni, illetve visszautasítani, engedélyeket adni. Elsajátítja majd, hogyan fejezhet ki érdeklődést, együttérzést és azt, hogyan adhat utasításokat, felszólításokat. Előtérbe kerülnek majd azok a szófordulatok, melyeknek segítségével jövőbeli terveket, eseményeket, cselekvéssorokat tud majd a nyelvtanuló elmondani.
Spanyol – minimum szint

Spanyol – alapszint
A program célja:
A nyelvtanuló elsajátítja majd, hogyan kezdeményezzen párbeszédeket, hogyan kezdhet társalgást akár idegenekkel is, illetve hogyan tarthatja fenn a társalgás folyamatosságát, hogyan mondjon véleményt, illetve miként reagáljon azokra, mi módon kérhet, utasíthat vissza vagy fogadhat el dolgokat, egyeztethet időpontokat, kérhet – és adhat kölcsön, és hogyan köszönheti meg, igazíthat útba, győzhet meg embereket.
A résztvevő ismerete a következőkben is elmélyültté válik: összehasonlítani tárgyakat, illetve viszonyt felállítani önmaga és mások között, érzelmeket kifejezni, véleményt nyilvánítani.
A résztvevő megtanulja a különböző kifejezésmódokat, melyek segítségével képes telefonbeszélgetéseket lebonyolítani az adott célnyelven és megtanulja, hogyan rendezhet mondatokat egy egységes szöveggé, hogyan fűzheti azokat egy kerek történetté, és hogyan mondhatja el ezt a történetet, eseményt. Elsajátítja udvarias fordulatait a felszólító-módnak, hogyan utasíthat valakit valamire, és azt, hogyan idézheti másnak a mondatait.
Spanyol – küszöbszint (hagyományos alapfokú nyelvtudásnak megfelelő)
A program célja:
A nyelvtanuló megtanulja módját, hogyan társalogjon a spanyolról, mint nyelvről. Megtanulja, hogy dolgozzon fel nagyobb lélegzetvételű szövegeket olvasás útján és hallás után, hogyan tárja fel a legapróbb részletekig egy-egy történet anyagát ill. miként értheti meg addig ismeretlen szavak jelentését csupán az adott szövegkörnyezetből. Képes lesz szövegegységek részekre bontására vagy a paragrafusok szöveggé rendezésére.
A résztvevő megtanulja, hogyan kérjen és adjon bővebb személyes információt, valamint hogyan vitatkozzon. Képes tanácsot és instrukciót adni, ki tudja fejezni véleményét, egyetértését és egyet nem értését. Kezelni tudja majd a félreértéseket.
A résztvevő elsajátítja: hogyan kérjen elnézést, bocsánatot, hogyan alkosson véleményt, bíráljon jelenlegi és múltbeli eseményeket, hogyan részesíthet valakit vagy valamit előnyben másoknál, és győzhet, beszélhet rá embereket különböző dolgokra. Ismereteket szerez a szótárak pontos használatáról, és elsajátítja a módozatait annak, hogyan kell egy szövegegységet (akár hallás után) részletesen kidolgozni, feldolgozni vagy csak a fő pontokat, a lényeget kigyűjteni. Megtanul egyszerűbb, de összefüggő beszámolókat készíteni, és megtanulja sajátosságait a levélírásnak.
Spanyol -középszint (hagyományos középfokú nyelvtudásnak megfelelő)
A program célja:
A résztvevő képes lesz a lényegét megérteni hallott vagy olvasott szövegnek, megtanulja, hogy térképezzen fel konkrét információkat, hogyan dolgozzon fel ismeretlen szöveget anélkül, hogy minden szónak ismerné a pontos magyar megfelelőjét. Elsajátítja a személyes levélírás szabályait, megtanulja a hatékony szótárhasználatot, a telefonálás sajátos nyelvét, az útbaigazítás kifejezésmódját.
A résztvevő képes lesz különböző akcentusok megkülönböztetésére, mondatok szöveggé rendezésére, időpontok egyeztetésére.
A résztvevő továbbá képes lesz: felajánlani, elfogadni és visszautasítani meghívásokat; finom válaszadásokra; ötleteket összefűzni dialógusokban, pontos információk feltárására (szövegekből olvasás vagy hallás után) anélkül, hogy minden szó ismert lenne; összegzésre; jegyzetkészítésre; felismerésre és azonosításra; beszámolásra; társalgás fenntartására; használni lexikális és mondattani fogásokat annak érdekében, hogy fejlődjön az íráskészség.
Német nyelv
A program célja:
A résztvevő megtanulja a különféle üdvözlési formákat, képes lesz beszélgetést kezdeményezni idegenekkel és a társalgást fenntartani különböző frazelógiákkal: információ kérés és adás, mások és saját maga bemutatása, emberek jellemzése, ‘hogylét’ felől való érdeklődés, bocsánatkérés, panaszkodás és sajnálkozás. Elsajátítja a különbségeket a formális és baráti kifejezések között. Megtanulja a nyelvét az útbaigazításnak, milyen épületeket hol talál az ember. El tudja mondani, hogy mennyi az idő. Udvariasság kifejezése.
A résztvevő képes lesz összehasonlítani és jellemezni (alap, felső és középfokon) tárgyakat, embereket. Megtanulja majd, hogyan fejezze ki, ha: véleményt kell nyilvánítani, kéréseket, meghívásokat elfogadni, illetve visszautasítani, engedélyeket adni. Elsajátítja majd, hogyan fejezhet ki érdeklődést, együttérzést és azt, hogyan adhat utasításokat, felszólításokat. Előtérbe kerülnek majd azok a szófordulatok, melyeknek segítségével jövőbeli terveket, eseményeket, cselekvéssorokat tud majd a nyelvtanuló elmondani.
Német – minimum szint

Német – alapszint
A program célja:
A nyelvtanuló elsajátítja majd, hogyan kezdeményezzen párbeszédeket, hogyan kezdhet társalgást akár idegenekkel is, illetve hogyan tarthatja fenn a társalgás folyamatosságát, hogyan mondjon véleményt, illetve miként reagáljon azokra, mi módon kérhet, utasíthat vissza vagy fogadhat el dolgokat, egyeztethet időpontokat, kérhet – és adhat kölcsön, és hogyan köszönheti meg, igazíthat útba, győzhet meg embereket.
A résztvevő ismerete a következőkben is elmélyültté válik: összehasonlítani tárgyakat, illetve viszonyt felállítani önmaga és mások között, érzelmeket kifejezni, véleményt nyilvánítani.
A résztvevő megtanulja a különböző kifejezésmódokat, melyek segítségével képes telefonbeszélgetéseket lebonyolítani az adott célnyelven és megtanulja, hogyan rendezhet mondatokat egy egységes szöveggé, hogyan fűzheti azokat egy kerek történetté, és hogyan mondhatja el ezt a történetet, eseményt. Elsajátítja udvarias fordulatait a felszólító-módnak, hogyan utasíthat valakit valamire, és azt, hogyan idézheti másnak a mondatait.
Német -középszint (hagyományos középfokú nyelvtudásnak megfelelő)
A program célja:
A résztvevő képes lesz a lényegét megérteni hallott vagy olvasott szövegnek, megtanulja, hogy térképezzen fel konkrét információkat, hogyan dolgozzon fel ismeretlen szöveget anélkül, hogy minden szónak ismerné a pontos magyar megfelelőjét. Elsajátítja a személyes levélírás szabályait, megtanulja a hatékony szótárhasználatot, a telefonálás sajátos nyelvét, az útbaigazítás kifejezésmódját.
A résztvevő képes lesz különböző akcentusok megkülönböztetésére, mondatok szöveggé rendezésére, időpontok egyeztetésére.
A résztvevő továbbá képes lesz: felajánlani, elfogadni és visszautasítani meghívásokat; finom válaszadásokra; ötleteket összefűzni dialógusokban, pontos információk feltárására (szövegekből olvasás vagy hallás után) anélkül, hogy minden szó ismert lenne; összegzésre; jegyzetkészítésre; felismerésre és azonosításra; beszámolásra; társalgás fenntartására; használni lexikális és mondattani fogásokat annak érdekében, hogy fejlődjön az íráskészség.
Magyar – minimum szint

Magyar – alapszint
A program célja:
A nyelvtanuló elsajátítja majd, hogyan kezdeményezzen párbeszédeket, hogyan kezdhet társalgást akár idegenekkel is, illetve hogyan tarthatja fenn a társalgás folyamatosságát, hogyan mondjon véleményt, illetve miként reagáljon azokra, mi módon kérhet, utasíthat vissza vagy fogadhat el dolgokat, egyeztethet időpontokat, kérhet – és adhat kölcsön, és hogyan köszönheti meg, igazíthat útba, győzhet meg embereket.
A résztvevő ismerete a következőkben is elmélyültté válik: összehasonlítani tárgyakat, illetve viszonyt felállítani önmaga és mások között, érzelmeket kifejezni, véleményt nyilvánítani.
A résztvevő megtanulja a különböző kifejezésmódokat, melyek segítségével képes telefonbeszélgetéseket lebonyolítani az adott célnyelven és megtanulja, hogyan rendezhet mondatokat egy egységes szöveggé, hogyan fűzheti azokat egy kerek történetté, és hogyan mondhatja el ezt a történetet, eseményt. Elsajátítja udvarias fordulatait a felszólító-módnak, hogyan utasíthat valakit valamire, és azt, hogyan idézheti másnak a mondatait.
Magyar – küszöbszint (hagyományos alapfokú nyelvtudásnak megfelelő)
A program célja:
A nyelvtanuló megtanulja módját, hogyan társalogjon a magyarról mint nyelvről. Megtanulja, hogy dolgozzon fel nagyobb lélegzetvételű szövegeket olvasás útján és hallás után, hogyan tárja fel a legapróbb részletekig egy-egy történet anyagát ill. miként értheti meg addig ismeretlen szavak jelentését csupán az adott szövegkörnyezetből. Képes lesz szövegegységek részekre bontására vagy a paragrafusok szöveggé rendezésére.
A résztvevő megtanulja, hogyan kérjen és adjon bővebb személyes információt, valamint hogyan vitatkozzon. Képes tanácsot és instrukciót adni, ki tudja fejezni véleményét, egyetértését és egyet nem értését. Kezelni tudja majd a félreértéseket.
A résztvevő elsajátítja: hogyan kérjen elnézést, bocsánatot, hogyan alkosson véleményt, bíráljon jelenlegi és múltbeli eseményeket, hogyan részesíthet valakit vagy valamit előnyben másoknál, és győzhet, beszélhet rá embereket különböző dolgokra. Ismereteket szerez a szótárak pontos használatáról, és elsajátítja a módozatait annak, hogyan kell egy szövegegységet (akár hallás után) részletesen kidolgozni, feldolgozni vagy csak a fő pontokat, a lényeget kigyűjteni. Megtanul egyszerűbb, de összefüggő beszámolókat készíteni, és megtanulja sajátosságait a levélírásnak.
Magyar -középszint (hagyományos középfokú nyelvtudásnak megfelelő)
A program célja:
A résztvevő képes lesz a lényegét megérteni hallott vagy olvasott szövegnek, megtanulja, hogy térképezzen fel konkrét információkat, hogyan dolgozzon fel ismeretlen szöveget anélkül, hogy minden szónak ismerné a pontos magyar megfelelőjét. Elsajátítja a személyes levélírás szabályait, megtanulja a hatékony szótárhasználatot, a telefonálás sajátos nyelvét, az útbaigazítás kifejezésmódját.
A résztvevő képes lesz különböző akcentusok megkülönböztetésére, mondatok szöveggé rendezésére, időpontok egyeztetésére.
A résztvevő továbbá képes lesz: felajánlani, elfogadni és visszautasítani meghívásokat; finom válaszadásokra; ötleteket összefűzni dialógusokban, pontos információk feltárására (szövegekből olvasás vagy hallás után) anélkül, hogy minden szó ismert lenne; összegzésre; jegyzetkészítésre; felismerésre és azonosításra; beszámolásra; társalgás fenntartására; használni lexikális és mondattani fogásokat annak érdekében, hogy fejlődjön az íráskészség.
Magyar, mint idegen nyelv
A program célja:
A résztvevő megtanulja a különféle üdvözlési formákat, képes lesz beszélgetést kezdeményezni idegenekkel és a társalgást fenntartani különböző frazelógiákkal: információ kérés és adás, mások és saját maga bemutatása, emberek jellemzése, ‘hogylét’ felől való érdeklődés, bocsánatkérés, panaszkodás és sajnálkozás. Elsajátítja a különbségeket a formális és baráti kifejezések között. Megtanulja a nyelvét az útbaigazításnak, milyen épületeket hol talál az ember. El tudja mondani, hogy mennyi az idő. Udvariasság kifejezése.
A résztvevő képes lesz összehasonlítani és jellemezni (alap, felső és középfokon) tárgyakat, embereket. Megtanulja majd, hogyan fejezze ki, ha: véleményt kell nyilvánítani, kéréseket, meghívásokat elfogadni, illetve visszautasítani, engedélyeket adni. Elsajátítja majd, hogyan fejezhet ki érdeklődést, együttérzést és azt, hogyan adhat utasításokat, felszólításokat. Előtérbe kerülnek majd azok a szófordulatok, melyeknek segítségével jövőbeli terveket, eseményeket, cselekvéssorokat tud majd a nyelvtanuló elmondani.
Francia nyelv

Francia – minimum szint

Francia – alapszint
A program célja:
A nyelvtanuló elsajátítja majd, hogyan kezdeményezzen párbeszédeket, hogyan kezdhet társalgást akár idegenekkel is, illetve hogyan tarthatja fenn a társalgás folyamatosságát, hogyan mondjon véleményt, illetve miként reagáljon azokra, mi módon kérhet, utasíthat vissza vagy fogadhat el dolgokat, egyeztethet időpontokat, kérhet – és adhat kölcsön, és hogyan köszönheti meg, igazíthat útba, győzhet meg embereket.
A résztvevő ismerete a következőkben is elmélyültté válik: összehasonlítani tárgyakat, illetve viszonyt felállítani önmaga és mások között, érzelmeket kifejezni, véleményt nyilvánítani.
A résztvevő megtanulja a különböző kifejezésmódokat, melyek segítségével képes telefonbeszélgetéseket lebonyolítani az adott célnyelven és megtanulja, hogyan rendezhet mondatokat egy egységes szöveggé, hogyan fűzheti azokat egy kerek történetté, és hogyan mondhatja el ezt a történetet, eseményt. Elsajátítja udvarias fordulatait a felszólító-módnak, hogyan utasíthat valakit valamire, és azt, hogyan idézheti másnak a mondatait.
Francia – küszöbszint (hagyományos alapfokú nyelvtudásnak megfelelő)
A program célja:
A nyelvtanuló megtanulja módját, hogyan társalogjon a franciáról, mint nyelvről. Megtanulja, hogy dolgozzon fel nagyobb lélegzetvételű szövegeket olvasás útján és hallás után, hogyan tárja fel a legapróbb részletekig egy-egy történet anyagát ill. miként értheti meg addig ismeretlen szavak jelentését csupán az adott szövegkörnyezetből. Képes lesz szövegegységek részekre bontására vagy a paragrafusok szöveggé rendezésére.
A résztvevő megtanulja, hogyan kérjen és adjon bővebb személyes információt, valamint hogyan vitatkozzon. Képes tanácsot és instrukciót adni, ki tudja fejezni véleményét, egyetértését és egyet nem értését. Kezelni tudja majd a félreértéseket.
A résztvevő elsajátítja: hogyan kérjen elnézést, bocsánatot, hogyan alkosson véleményt, bíráljon jelenlegi és múltbeli eseményeket, hogyan részesíthet valakit vagy valamit előnyben másoknál, és győzhet, beszélhet rá embereket különböző dolgokra. Ismereteket szerez a szótárak pontos használatáról, és elsajátítja a módozatait annak, hogyan kell egy szövegegységet (akár hallás után) részletesen kidolgozni, feldolgozni vagy csak a fő pontokat, a lényeget kigyűjteni. Megtanul egyszerűbb, de összefüggő beszámolókat készíteni, és megtanulja sajátosságait a levélírásnak.
Francia -középszint (hagyományos középfokú nyelvtudásnak megfelelő)
A program célja:
A résztvevő képes lesz a lényegét megérteni hallott vagy olvasott szövegnek, megtanulja, hogy térképezzen fel konkrét információkat, hogyan dolgozzon fel ismeretlen szöveget anélkül, hogy minden szónak ismerné a pontos magyar megfelelőjét. Elsajátítja a személyes levélírás szabályait, megtanulja a hatékony szótárhasználatot, a telefonálás sajátos nyelvét, az útbaigazítás kifejezésmódját.
A résztvevő képes lesz különböző akcentusok megkülönböztetésére, mondatok szöveggé rendezésére, időpontok egyeztetésére.
A résztvevő továbbá képes lesz: felajánlani, elfogadni és visszautasítani meghívásokat; finom válaszadásokra; ötleteket összefűzni dialógusokban, pontos információk feltárására (szövegekből olvasás vagy hallás után) anélkül, hogy minden szó ismert lenne; összegzésre; jegyzetkészítésre; felismerésre és azonosításra; beszámolásra; társalgás fenntartására; használni lexikális és mondattani fogásokat annak érdekében, hogy fejlődjön az íráskészség.
Angol nyelv
A program célja:
A résztvevő megtanulja a különféle üdvözlési formákat, képes lesz beszélgetést kezdeményezni idegenekkel és a társalgást fenntartani különböző frazelógiákkal: információkérés és adás, mások és saját maga bemutatása, emberek jellemzése, ‘hogylét’ felől való érdeklődés, bocsánatkérés, panaszkodás és sajnálkozás. Elsajátítja a különbségeket a formális és baráti kifejezések között.
A résztvevő megtanulja a nyelvét az útbaigazításnak, milyen épületeket hol talál az ember. El tudja mondani, hogy mennyi az idő. Udvariasság kifejezése. Ezen kívül képes lesz összehasonlítani és jellemezni (alap, felső és középfokon) tárgyakat, embereket. Megtanulja majd, hogyan fejezze ki, ha: véleményt kell nyilvánítani, kéréseket, meghívásokat elfogadni, illetve visszautasítani, engedélyeket adni.
A résztvevő elsajátítja majd, hogyan fejezhet ki érdeklődést, együttérzést és azt, hogyan adhat utasításokat, felszólításokat. Előtérbe kerülnek majd azok a szófordulatok, melyeknek segítségével jövőbeli terveket, eseményeket, cselekvéssorokat tud majd a nyelvtanuló elmondani.
Angol – minimum szint

Angol – alapszint
A program célja:
A nyelvtanuló elsajátítja majd, hogyan kezdeményezzen párbeszédeket, hogyan kezdhet társalgást akár idegenekkel is, illetve hogyan tarthatja fenn a társalgás folyamatosságát, hogyan mondjon véleményt, illetve miként reagáljon azokra, mi módon kérhet, utasíthat vissza vagy fogadhat el dolgokat, egyeztethet időpontokat, kérhet – és adhat kölcsön, és hogyan köszönheti meg, igazíthat útba, győzhet meg embereket.
A résztvevő ismerete a következőkben is elmélyültté válik: összehasonlítani tárgyakat, illetve viszonyt felállítani önmaga és mások között, érzelmeket kifejezni, véleményt nyilvánítani.
A résztvevő megtanulja a különböző kifejezésmódokat, melyek segítségével képes telefonbeszélgetéseket lebonyolítani az adott célnyelven és megtanulja, hogyan rendezhet mondatokat egy egységes szöveggé, hogyan fűzheti azokat egy kerek történetté, és hogyan mondhatja el ezt a történetet, eseményt. Elsajátítja udvarias fordulatait a felszólító-módnak, hogyan utasíthat valakit valamire, és azt, hogyan idézheti másnak a mondatait.
Angol küszöbszint (hagyományos hagyományos alapfokú nyelvtudásnak megfelelő)
A program célja:
A nyelvtanuló megtanulja módját, hogyan társalogjon az angolról, mint nyelvről. Megtanulja, hogy dolgozzon fel nagyobb lélegzetvételű szövegeket olvasás útján és hallás után, hogyan tárja fel a legapróbb részletekig egy-egy történet anyagát ill. miként értheti meg addig ismeretlen szavak jelentését csupán az adott szövegkörnyezetből. Képes lesz szövegegységek részekre bontására vagy a paragrafusok szöveggé rendezésére.
A résztvevő megtanulja, hogyan kérjen és adjon bővebb személyes információt, valamint hogyan vitatkozzon. Képes tanácsot és instrukciót adni, ki tudja fejezni véleményét, egyetértését és egyet nem értését. Kezelni tudja majd a félreértéseket.
A résztvevő elsajátítja: hogyan kérjen elnézést, bocsánatot, hogyan alkosson véleményt, bíráljon jelenlegi és múltbeli eseményeket, hogyan részesíthet valakit vagy valamit előnyben másoknál, és győzhet, beszélhet rá embereket különböző dolgokra. Ismereteket szerez a szótárak pontos használatáról, és elsajátítja a módozatait annak, hogyan kell egy szövegegységet (akár hallás után) részletesen kidolgozni, feldolgozni vagy csak a fő pontokat, a lényeget kigyűjteni. Megtanul egyszerűbb, de összefüggő beszámolókat készíteni, és megtanulja sajátosságait a levélírásnak.
Angol -középszint (hagyományos középfokú nyelvtudásnak megfelelő)